banyablog

január 23, 2006

Vásárlói demokrácia

Kategória: Magyar bejegyzések — akos @ 3:20 pm

Egy modern demokráciában az embereknek több hatásuk lehet(ne) az eseményekre, mint gondolják. A vásárlói erővel ugyanúgy lehet befolyásolni a világot, mint a hagyományos szavazatokkal. Ha egy cég termékeit megvásárolod, vagy a szolgáltatásaiért fizetsz, akkor pénzeddel szavazol arra a cégre. Támogatod azt az üzelti modellt, amit a cég folytat. Ez trivialitásnak tűnik, de sokszor úgy tűnik, nem veszik figyelembe az emberek.

Hogyan lehet ezzel a vásárlói hatalommal hasznosat tenni?

1. Az emberekben tudatosítani kell azt, hogy vásárlásukkal is tudnak hatni a nagyobb léptékű környeztükre. Az, hogy az általam hordott cipő esetleg gyermekmunkával vagy rabszolgamunkával készült, az én felelősségem is. Én is oka vagyok a plázák térnyerésének, ha ott vásárolok. Ez egy egyszerű, szinte triviális dolog, mégis sokszor látni, ahogy egy “szociálisan érzékeny” ember az általa ellenzett dolgokat a pénzével támogatja.

2. El kell jutattni a megfelelő információkat az emberekhez. Ebben segítséget kellene nyújtania egy sokkal erőteljesebben fellépő fogyasztóvédelemnek is, de az internet segítségével a fogyasztók közötti közvetlen információcsere is sokkal könnyebb lett. Lehetne csinálni pl. egy Wiki-formátumú fogyasztói adatbázist, ahol cégekről és termékekről információt cserélhetnek az emberek. Fontos, hogy könnyen hozzáférhető legyen az információ, mert csak akkor van esély arra, hogy az átlagember is használja.

A folyamat önerősítő, mert ha kezd kialakulni egy nagyobb, tudatosan fogyasztó népréteg, akkor megéri egyes termelőknek, szolgáltatóknak, hogy erre “szakosodjanak”. Ezáltal könnyebb lesz tudatosan fogyasztani, ami tovább növeli a résztvevők számát. Kialakulhatnak pl. olyan védjegyek, amik nyilvános nívók szerint vizsgálják meg azokat a cégeket, amelyek részt akarnak venni bennük. Itt is, mint a tiszta választásoknál, az önkéntes részvétel sokkal szigorúbb szabályokat tesz lehetővé.

Amire hangsúlyt kell fektetni a jövőben, az az információ szabad áramlása. Az államnak egy sokkal hatékonyabb, gyors informálásra épülő fogyasztóvédelem kiépítése lenne a feladata.

néhány link:

http://www.tudatosvasarlo.hu/

http://www.okotars.hu/tud.html

Valami hasonlo a fogyasztói wikihez, amire gondoltam : http://www.yellowikis.org/wiki/index.php/Kezd%C5%91lap

Bar ez “csak ” egy cégjegyzék, lehetne vele párhuzamosan, az adatbázisára építve véleményező oldalt is csinálni. Kicsit úgy, mint ahogy a Wikinfo épül a Wikipediás információra.

3 hozzászólás »

  1. Addendum: a Shambala központban lehet aláírásoddal hozzájárulni ahhoz, hogy a génmanipulált élelmiszerek (GEMO) magyarországi bevezetése ne, vagy szigorúan szabályozott körülmények között történjen meg (pl minden esetben fel kelljen tüntetni, ha a termék GEMO alapanyagot tartalmaz). Ezáltal lehetőséged nyílik arra, hogy az információ szabad áramlása révén tudatos vásárló legyél.

    üdv m

    Comment Szerző: m — január 23, 2006 @ 3:28 pm | Válasz

  2. Szerintem a cikkből kihagytad az internetes fórumokat. Ezek tartós fogyasztási cikkek vásárlásánál manapság egyre nagyobb szerepet kapnak.

    Comment Szerző: alisejk — január 27, 2006 @ 10:45 pm | Válasz

  3. Szerintem egyelőre nem lehet túl sokat tenni a tudatos fogyasztó kialakításáért. Az emberek túlnyomó többségének (Magyarországon) sokkal többet számít az ár (vagy a kényelem) mint az, hogy az adott cég hogyan termeli a terméket. Ennek megváltoztatására a jelenlegi életszinvonal és elmaradott civil társadalom illetve társadalmi tudat mellett nincs is sok esély. A fejlettebb piacokon már kezdenek teret nyerni a hasonló mozgalmak (de csak is az alulról szervezetteknek van esélye!) és a piac (mint mindig) reagálni fog egy új vásárlói rétegre illetve a preferenciák megváltozására.

    Comment Szerző: Baranya Péter — január 30, 2006 @ 4:54 pm | Válasz


A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája. TrackBack URI

Szólj hozzá

Blog at WordPress.com.